RENDben, szép az élet! - Így rendszerezd az otthonod a KonMari-módszer alapján - Art Galéria
Oldal kiválasztása

Előző cikkünkben közös lomtalanításra invitáltunk titeket, amivel máris közelebb kerültetek az álomotthonhoz. Bár a szelektálás egy nélkülözhetetlen első lépés, mégis, ha nem csapunk szét a megmaradt dolgaink között, akkor könnyen visszaeshetünk a kupikupacunk tetejére.

Marie Kondo, japán tanácsadó, a rendrakás rocksztárja, egy olyan módszert dolgozott ki, ami megtanít szelektálni, rendszerezni és hajtogatni. A KonMari-módszer célja, hogy rendrakás közben ne csak a lakásunk „tisztuljon meg”, hanem egyben a lelkünk is. Egy rendszerezett otthonban ugyanis sokkal könnyebben találjuk meg a rég áhított lelki békét, elménk kitisztul és egészségünkre is pozitív hatással bír.

 

 

Egy tucat kupac…

A japán „rendrakás mestere” szerint az első lépés a kategorizálás. Ne szobáról-szobára haladjunk, hanem kategóriánként; különítsük el a ruhákat, könyveket, műszaki cikkeket, konyhai eszközöket, iratokat, majd ezeket a csoportokat rendszerezzük. Első kategóriának mindig azt válasszuk, amihez a legkevésbé kötődünk lelkileg, utolsónak pedig – értelem szerűen – azt hagyjuk, ami több lelki erőt fog igénybe venni. Fontos, hogy minden kupacot fegyelmezetten szelektáljunk, majd rendszerezzük, nosztalgiának helye nincs!

Kezdj el rendszerben gondolkozni!

Minden ember máshogy gondolkozik, és ez így szép. Alakíts ki magadnak egy saját tárolási rendszert, a lényeg, hogy mindig méret és funkció szerint rendezzük el a dolgainkat. Miután tisztán átlátjuk, hogy milyen méretű eszközöket kell elpakolnunk, válasszunk hozzájuk illő tárolókat.

Nem a külső a fontos!

Sokan belefutunk abba a hibába, hogy szebbnél szebb tárolókat veszünk meg (méregdrágán), amelyek végül a rendszerezendő dolgok között végzik. Marie külön kiemeli, hogy próbáljunk meg minél egyszerűbb – lehetőleg négyzet alakú – tárolóeszközöket választani, például cipősdobozt, vagy bármilyen műanyag falú kosarat, dobozt.

Függőleges tárolás

Kondo speciális hajtogatása: először hosszú téglalapot formálunk a ruhából, majd alulról felfelé kis csomagba hajtogatjuk.

Biztos ismered az érzést, amikor reggel sietősen kikapnál egy pólót a szekrényből, de a vállfák összefognak ellened, és csak hosszas rángatás után sikerül leemelned a kiválasztott ruhadarabot. Marie szerint a függőleges tárolás nem csak a ruháknál alkalmazható sikeresen – azaz vállfák helyett egymás mellé rendezzük a darabjainkat –, hanem például az iratoknál is. Így felülről tökéletesen átláthatóvá válik a kupacunk.

Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér!

Vagyis, ha például csak két könyvespolcunk van, akkor ne vásároljunk úgy a könyvesboltokban, mintha nem lenne holnap. Ugyanez a helyzet a ruhákkal is. A mennyiség helyett a minőség legyen az elsődleges szempont, és törekedjünk arra, hogy csak olyan eszközt, dolgot vásároljunk, ami el fog férni a lakásban és nem lesz útban.

Bár egy komolyabb, Marie-féle rendszerezés hosszabb időt igényel, mégis, elmondása alapján, csak egyszer kell végigküzdenünk magunkat! Szóval, elég volt a kifogásokból, csapj szét a lakásban és várd egy rendszerezett otthonnal a tavaszt!